2011. június 5., vasárnap

India, a végletek birodalma (102)

Millió mandír
Az ember valóságos társadalmi létezése során minden emberi sors az egyéni választás és a közösséget követő illeszkedés kombinációja. Az eltérő értékrend az egyik vagy másik folyamatos hangsúlyozását jelenti, s a vele való kevésbé tudatos, feltétel nélküli érzelmi azonosulásból, egyszerűen szólva: hitből fakad.
Amikor tehát a mandírhoz közeledünk, számítanunk kell a kezdeti sokkra és az elkerülhetetlen fordítási hibákra. A mandír ugyanis olyan szakrális hely, amelyen keresztül a hindu a közösséghez tartozást éli meg. A mandír maga is közösségi és családi ügy. Mindig egy bráhmin család kötődik hozzá és mi ehhez a családhoz viszonyítva értelmezzük és éljük meg önmagunkat: azt, hogy milyen dzsátiba születtünk ugyanezen a renden belül.
[...]
Az indiai világszemlélet fontos része az időnek mienktől eltérő szemlélete. Az idő a végtelenbe hajlóan hosszú, bőségesen áll rendelkezésre. Az ember egyéni története, felfelé emelkedése sok-sok életcikluson keresztül valósul meg. A hindukéhoz hasonló bőkezűséggel kezelik az egymást követő életeket a buddhisták és a dzsainák is. Az időszámítás végső egysége a kalpa, 4320 millió földi év. Ez az örökkévalóságban nyugvó Bráhma egy "napja". Bráhma éve 360 ilyen napból áll s a világmindenség teljes körbefordulása száz ilyen év.
Ez az időtenger oszlik kisebb korszakokra. Az a juga, azaz világkorszak, amelyben mi élünk, négy egymást követő és egyre romló világkorszak közül az utolsó. Ez a Káli-juga, az a pár százezres éves korszak, amelynek távolabbi végén a világot árvíz és tűz emészti el, hogy ismét kezdődhessen elölről. Az india időkezeléshez mérve a zsidó-keresztény ószövetségi hagyomány, amely az (egyetlen) világ teremtését a Kr. e. 4500 körüli időszakra teszi, szűkkeblű és türelmetlen.

Agyő, Világ! (200)