Mi, ha szeretünk valakit, elgyengülünk. Kiszolgáltatottak leszünk. Megalázhatóak. Gyakran vesztesek is. Egy szerelemben mindig az veszít többet, aki jobban szeret. A közönyös, akinek egy kapcsolat nem „vérre megy”, erősebbnek tűnik. Az egoizmus világában az az erős, aki önösebb. Akinek a páncélja keményebb. Márpedig a "tökéletlen" szeretet védtelenné tesz. Azért is félünk szeretni, mert odaadóvá válunk, kiszolgáltatottá. Mondjuk ki: gyengévé. Páncélban nem lehet szeretni, s ha levetjük önzésünk páncélját, nemcsak érzékenyek leszünk, de sérülékenyek is. És, mivel a szerelem ritkán izzik mindkettőnkben egyenlő hőfokon, mindig annak a nehezebb, aki jobban szeret. A szerelem "egyfülű kosarát" rendszerint az egyikünk cipeli. Annak a nehezebb. Még akkor is, ha néha intenzívebb boldogságot él át, mint a másik. Mert utána ő lesz a boldogtalanabb.
A mi világunkban szeretni: vesztes vállalkozás.
Rossz üzlet - ráfizetéses.
Mégis belemegyünk néha.
Mert amit nyerünk vele, az - akármilyen szenvedéssel jár - mégiscsak életünk értelme s talán egyedüli célja is.
Ezért van ez, hogy az ember egy szerelembe nem belemegy, akarattal, hanem "beleesik" - akarata ellenére.
