Válaszd ki magad a sorsodat (34)

[...]

A tudás és a felismerések tekintetében is pontosan olyan oldaláról mutatkozik meg előttünk a világ, amilyennek látni akarjuk. Az idealizmus például azt állítja, hogy a világ illúzió, és úgy tűnik, a világ is osztja ezt a nézetet. A materializmus az ellentétét állítja, és a világnak ez ellen sincs kifogása. Az emberek vitatkoznak, megpróbálják kölcsönösen rákényszeríteni a másikra a saját világnézetüket, és a világ szemmel láthatóan mindenkinek igazat ad. Nem csodálatos?! A variációtér hozza létre az úgynevezett illúziókat, és a fizikai megvalósulása jelenti az anyagi világot. Mindig azt kapjuk, amit választunk. 

Aki ismeri az iszlám hit alapelveit, érti, mit jelent ez a mondat: „Az ember sorsa meg van írva a könyvben”. Azt jelenti, hogy az emberi sors előre meg van határozva, és senki sem menekülhet el a sorsa elől. Hasonló kijelentésekkel találkozunk a többi vallásban is. És az ember sorsa valóban előre meg van határozva. A vallások mindössze abban tévednek, hogy a sorsnak csak egyetlen variációját ismerik, pedig végtelenül sok van. Nem tudsz elmenekülni a sorsod elől. Bizonyos értelemben ez is igaz, hiszen egy adott variáció forgatókönyvét nem lehet megváltoztatni. A világgal harcolni, hogy megváltoztassuk a sorsunkat, nagyon fáradságos és hálátlan feladat. Ám nem is ezt kell tenni - egyszerűen azt a variációt kell választani, amelyik a legjobban tetszik. 

Ez természetesen nagyon szokatlanul hangzik, és érthetően kételyeket ébreszt. De nem is számítottam arra, hogy bárki készségesen elfogadja a variációmodellt. Végső soron én sem hittem benne, amíg meg nem győződtem arról, hogy a transz-szörf valóban működik, mégpedig tökéletesen. Semmi értelme ragaszkodni az egyik vagy a másik modellhez azzal a céllal, hogy elérjük vele az úgynevezett abszolút igazságot. Magának a modellnek semmi jelentősége, csak az eredmény a fontos, amelyet a segítségével elérhetünk. (CES:nna ugye! Mondom én, hogy a Cél a fontos valójában... ;))

[...]

Válaszd ki magad a sorsodat (17)

A parkőr rejtvénye

A sors fogalmát többféle módon lehet értelmezni. Az egyik lehetőség, hogy a sorsot valami előre megadott, meghatározott dolognak tekintjük. Bármit teszel is, nem menekülhetsz a sorsod elől. Ez a felfogás egyrészt a természetéből adódó reménytelenség miatt meglehetősen nyomasztó; hiszen ha egy embernek eleve rossz sors jutott osztályrészül, eszerint semmi reménye arra, hogy jobb helyzetbe kerüljön. Másrészt azonban mindig vannak emberek, akik számára igen kényelmes ez a szemléletmód: hiszen valójában nagyon megnyugtató, ha a jövő többé-kevésbé megbízható és előre látható, tehát nem kell állandóan rettegni a bizonytalan holnaptól.

Ez a felfogás azonban, amely a sors végzetszerű elkerülhetetlenségére épül, a tehetetlenség érzését váltja ki belőlünk, és belső ellenállást kelt. Akinek az életét nem kíséri siker, panaszkodik a sorsára: miért ilyen igazságtalan az élet? Az egyik ember bőségben él, a másik állandóan szükséget szenved. Az egyiknek minden az ölébe hullik, a másik félholtra dolgozza magát, mégsem jut sem¬mire. Az egyiket a természet megajándékozza szépséggel, okossággal vagy erővel, a másikra pedig valamiféle úgynevezett bűnök miatt egész életére rányomják a másodrendűség bélyegét. Miért vannak ekkora egyenlőtlenségek? Miért állít az élet a maga sok¬színűségével bizonyos emberek elé ennyi korlátot?

Milyen hibát követtek el azok, akik kevésbé szerencsések? A hátrányos helyzetűek, miután elveszítették a reményüket, esetleg haragszanak a sorsra, és megpróbálják megtalálni a magyarázatot. A legkülönbözőbb elméletekkel találkoznak, amelyek a karmára és az előző életekben elkövetett bűnökre hivatkoznak. Próbáljuk csak elképzelni: Istennek nincs is más dolga, mint az engedetlen gyermekeit fegyelmezni, de a mindenhatónak épp ebben az esetben nem áll rendelkezésére hatékony nevelési módszer. Ahelyett, hogy a mostani életünkben büntetne meg bennünket a vétkeinkért, valamilyen érthetetlen okból a következő életekre halasztja a bűnhődést. Mi értelme van valakit akkor megbüntetni, amikor már nem is emlékszik vissza arra, amit egykor tett?

[...]

Napjainkban csak úgy nyüzsögnek körülöttünk a „megvilágosodottak”, akik egyetemes szeretetre és megbocsátásra szólítanak fel. Természetesen megtehetjük, hogy ilyen illúziókkal ringatjuk álomba magunkat, mintha a homokba dugnánk a fejünket, hogy így meneküljünk el a rideg valóság elől. Elképzelhető, hogy ezzel könnyebb lesz az élet, ám az ember a lelke mélyén nemigen érti, miért kell arra kényszerítenie magát, hogy megbocsásson annak, akit gyűlöl, és szeresse azokat, akik közömbösek a számára. Mi hasznunk lenne belőle? Az így kikényszerített boldogság mindig mesterkélt marad.