2012. december 16., vasárnap

Szeretetkönyv

Mi, ha szeretünk valakit, elgyengülünk. Kiszolgáltatottak leszünk. Megalázhatóak. Gyakran vesztesek is. Egy szerelemben mindig az veszít többet, aki jobban szeret. A közönyös, akinek egy kapcsolat nem „vérre megy”, erősebbnek tűnik. Az egoizmus világában az az erős, aki önösebb. Akinek a páncélja keményebb. Márpedig a "tökéletlen" szeretet védtelenné tesz. Azért is félünk szeretni, mert odaadóvá válunk, kiszolgáltatottá. Mondjuk ki: gyengévé. Páncélban nem lehet szeretni, s ha levetjük önzésünk páncélját, nemcsak érzékenyek leszünk, de sérülékenyek is. És, mivel a szerelem ritkán izzik mindkettőnkben egyenlő hőfokon, mindig annak a nehezebb, aki jobban szeret. A szerelem "egyfülű kosarát" rendszerint az egyikünk cipeli. Annak a nehezebb. Még akkor is, ha néha intenzívebb boldogságot él át, mint a másik. Mert utána ő lesz a boldogtalanabb. 
A mi világunkban szeretni: vesztes vállalkozás. 
Rossz üzlet - ráfizetéses. 
Mégis belemegyünk néha. 
Mert amit nyerünk vele, az - akármilyen szenvedéssel jár - mégiscsak életünk értelme s talán egyedüli célja is.
Ezért van ez, hogy az ember egy szerelembe nem belemegy, akarattal, hanem "beleesik" - akarata ellenére. 

2012. augusztus 8., szerda

Tanmese a végtelenről

Két kis magzat beszélget az anya hasában.

- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Butaság! Semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is hogy nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni és majd a szánkkal eszünk.
- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. Mondok én valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most is túlságosan rövid.
- De, de! Valami biztosan lesz! Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
- Figyelj! Onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér.
- Én nem tudom pontosan, hogy milyen lesz, amikor megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát és ő majd segít nekünk.
- A mamát??? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát mindenütt, körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nem is létezik.
- De! Néha, amikor csendben vagyunk, hallani lehet, ahogy énekel és azt is érezni, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk...

2012. július 1., vasárnap

Szeresd önmagad és mindegy kivel élsz (27)

Amikor azt állítom, hogy a házasságok hetven százalékának biztosan nem kellett volna válással végződnie; amikor azt mondom, hogy mindegy, kivel él, végül úgyis mindig önmagával találkozik, akkor ezzel a talán provokáló kijelentéssel arra szeretném késztetni Önt, hogy másképp tekintsen a házasságára, mint eddig. A házasság nem selyempapírba csomagolt románc; a házasság valódi értelme mindig az, hogy egyensúlyt teremtsen a két ember belső konfliktusai között. Éppen ezért a házasság gyógyulást hozó szentély, és a valódi, adni képes szeretet felfedezésének a helye. A hétköznapok filozófusai azt állítják, hogy az élet iskola. Ha ez így van, akkor a bensőséges kapcsolat és a házasság egyfajta elitegyetem. Itt várnak ránk a legnehezebb vizsgák, itt tanulhatjuk a legtöbbet, itt fejlődhetünk a leginkább - de emellett itt is kaphatjuk a legtöbbet...

Szeresd önmagad és mindegy kivel élsz (23)

Nagyon sok idő eltel úgy, hogy érdemben nem olvastam. Most is feszítettek a napjaim, rövidek az éjszakák. Olvasni viszont muszáj, nem mehet le nap úgy, hogy legalább pár oldalt nem olvas az ember, ha másként nem, hát gyertyafénynél. Nos, gyertyára szerencsére nincs szükség, időre volna inkább..
Kezembe került - ajánlással - könyv első sorai már megnyerőek voltak. Szóval, most ezt fogom olvasni, ahogy sikerül időt szánni rá.
Első postként, nézzük meg, Kinek szól ez a könyv?

Ez a könyv olyan embereknek szól, akik tartós, de örömtelen kapcsolatban élnek. Akik válás előtt állnak, vagy szerelmi háromszögben élnek. Akik félrelépnek, akiket megcsalnak, akik szinte kényszeresen váltogatják a párjukat, vagy akiket újra és újra elhagynak. Akik keresik a gyógyírt a kapcsolatukra, de talán nem mernek rálépni a kapcsolat-terápia útjára, vagy még nem találták meg a számukra legmegfelelőbb terápiaformát. Akik esetleg már nagyon hosszú, szenvedéssel teli utat tettek meg. 
Ön talán józan, gyakorlatias ember, és a házassága egyfajta megszokott rutin. Talán már beletörődött, és feladta a reményt, hogy egyszer ismét közel kerülnek egymáshoz a párjával. Talán úgy érzi, hogy valami a lelke mélyén mégis harcolni akar ezért a régi, elhalványodott szerelemért. Vagy talán kétségbeesett, mert titokban szeretője van, és állandóan fél, vagy bűntudat mardossa a párjával és a gyermekeivel szemben. 
Talán már elgondolkodott a váláson, de fél kimondani az igazságot; retteg a vallomástól, mert akkor az esetleg talán elköltözik, vagy éppen Önnek mutat ajtót. Bármilyen probléma merül fel - tapasztalataim szerint alapvetően kétféle módon lehet viszonyulni egy örömtelen, üres kapcsolathoz. Az egyik, hogy a kapcsolat annyira nagy súllyal nehezedik ránk, hogy a menekülés jelenti az egyetlen megoldást. A másik, hogy azonnal elfojtunk magunkban minden érzést, amely a kapcsolat zavarára utalna, és úgy viselkedünk, mint a három majom: nem látunk, nem hallunk, nem beszélünk. Először is gondolja végig, hogy magára ismer-e az egyik csoportban, és ha igen, melyikben

2012. május 13., vasárnap

Válaszd ki magad a sorsodat (210)

Elengedés

Mindenki maga határozza meg a boldogság-szintjét. A legtöbb ember túlságosan magasra helyezi ennek a mércének a minimumát, ezért érzi magát boldogtalannak. Nem akarok senkit felszólítani, hogy elégedjen meg annyival, amennyije van. A transz-szörf-ben nincs helye annak a kétséges elvnek, miszerint „Ha boldog akarsz lenni, légy egyszerűen boldog”. El kell fogadnunk az élet kínálta játékszert, de erről később még beszélni fogunk. Most azzal foglalkozunk, hogyan kerülhetjük el a kellemetlenségeket, és hogyan lehet kevesebb problémánk.
[...]
Sok esetben célszerűbb és hatékonyabb, ha engedünk, mint ha makacsul ragaszkodunk az álláspontunkhoz. Az önigazolásra való törekvés oda vezet, hogy az ember szokásává válik önmaga fontosságának a bizonygatása. Ebből alakul ki az a minden emberi kapcsolatra nagyon káros hajlam, hogy mindenki mindenáron be akarja bizonyítani a saját igazát. Ez a törekvés többletpotenciál kialakulásához vezet, és ellentmond más emberek érdekeinek. Sokszor előfordul, hogy valaki olyan helyzetekben is be akarja bizonyítani a saját igazát, amikor egyáltalán nem is az érdekei megvédéséről van szó.

Válaszd ki magad a sorsodat (202)

Útmutató jelek

Amint már mondtuk, az előjeleket nagyon nehéz értelmezni. Még abban sem lehetünk biztosak, hogy az esemény, ami magára vonja a figyelmünket, valóban előjel-e. A legjobb, ha odafigyelünk és érzékeljük, hogy a világ közölni akar velünk valamit. Bennünket ugyanis mindenekelőtt a közeli, homokos tengerpartok és az örvények érdekelnek. Sokszor előfordul, hogy az ember szeretne jelzést kapni a jövőben várható eseményekről. A kérdést legtöbbször meg lehet fogalmazni úgy, hogy a válasz igen vagy nem legyen. Például: Sikerül, vagy nem? Meg tudom oldani, vagy nem? Jó lesz, vagy nem? Veszélyes, vagy nem? Az előjelek értelmezését le kell szűkíteni, és arra kell összpontosítani, hogy „igen” vagy „nem” lesz-e a válasz. És még ekkor sem bízhatunk meg teljes mértékben az értelmezésünk helyességében. 

Az előjelek mindig megmutatnak valamennyit a bekövetkező esemény jellegéből. Ha kellemetlen érzéseket keltenek, például félelmet, bizalmatlanságot, nyugtalanságot vagy idegességet, negatív változásra számíthatunk. Ha az érzések többértelműek vagy vegyesek, nem célszerű az előjel értelmezésével próbálkozni. Ilyenkor alapvetően bizonytalan minden következtetés. Semmi esetre se nyugtalankodjunk, és ne tulajdonítsunk túlságosan nagy fontosságot az ilyen előjelnek. De ha úgy érezzük, hogy egy jel tényleg üzenetet hordoz, semmiképp se hagyjuk figyelmen kívül. Talán arra figyelmeztet, hogy óvatosabbnak kell lennünk, változtatnunk kell a viselkedésünkön, vagy valamit más módon kell megoldanunk.

Válaszd ki magad a sorsodat (184)

Tudás a semmiből

A tudat és a tudatalatti működési mechanizmusában sok a bizonytalanság és az ellentmondás. Meg sem kíséreljük megoldani az ezzel kapcsolatos rejtélyeket és problémákat, hanem csak bizonyos jellemzőivel foglalkozunk. Az egyszerűség kedvéért mindent, ami a tudattal függ össze, értelemnek fogunk nevezni, és mindent, ami a tudatalattival kapcsolatos, léleknek. Ha az értelem mindent megértene, amit a lélek közölni akar vele, az emberiség már régóta közvetlenül is hozzáférhetne az információmező adataihoz. Nagyon nehéz elképzelni, milyen rendkívüli szintet ért volna el civilizációnk. Ám az értelem nemcsak nem tud odafigyelni, de nem is akar. Az ember figyelme folytonosan vagy a külvilág tárgyaira irányul, vagy a belső gondolataival, érzéseivel van elfoglalva. Szinte sohasem szakad meg a belső monológ, amelyet az értelem tart az ellenőrzése alatt. Az értelem pedig nem érzékeli a lélek finom jeleit, és a hatalma tudatában mindig csak a saját szempontjából fontos tartalmakat hangsúlyozza. Amikor az értelem „gondolkodik”, kategóriákkal dolgozik, amelyekhez hozzárendeli a megvalósult szektorokban található, látható dolgok tulajdonságait. Tehát az értelem kialakult fogalmakban és el-nevezésekben gondolkozik: jelképekben, szavakban, fogalmakban, szabályokban, stb. Igyekszik minden információt beletuszkolni a megfelelő címkével ellátott fiókba. Mindennek, ami csak létezik a világban, van megnevezése és jellemzése: az ég kék, a víz cseppfolyós, a madarak repülnek, a tigris veszélyes, télen hideg van stb. Amikor a tudat érzékel egy információt egy még meg nem valósult szektorból, először értelmezhetetlen tudásként sorolja be. Ha aztán sikerül új megnevezést találni erre az információra, és meg lehet magyarázni a megszokott kategóriák keretében, ezt nevezzük felfedezésnek
[...]
Amióta az értelem elkezdett elvont kategóriákban gondolkodni, a lélekhez fűződő kapcsolata fokozatosan elcsökevényesedett. A lélek nem ismeri ezeket a kategóriákat. Nem gondolkozik és nem beszél, hanem tud és érez, ám nem képes szavakkal vagy jelképekkel kifejezni, amit tud. Ezért nem is tudja megértetni magát a lélekkel. Tegyük fel, hogy a lélek egy még meg nem valósult szektorra hangolódott, és megtapasztalt valamit, ami még nem létezik az anyagi világban. Hogyan közvetítse ezt az információt az értelemnek?
Emellett az értelem folytonosan a számára lényeges dolgokkal van elfoglalva. Meg van győződve róla, hogy mindenre van logikus magyarázat, és szakadatlanul figyeli az információáramlást. A lélektől csak sötét jelek érkeznek, amelyet az értelem a kategóriái alapján nem tud értelmezni.

Agyő, Világ! (200)