2013. augusztus 21., szerda

Einstein, egy zseni élete és világa (107)

Mach filozófiájának lényege — Einstein szavaival — a következő volt: „A fogalmaknak csak akkor van értelmük, ha rá tudunk mutatni azokra a tárgyakra, amelyekre vonatkoznak, és meg tudjuk ragadni azokat a szabályokat, amelyek alapján őket az adott tárgyakhoz rendeljük.” Más szóval, ahhoz, hogy egy fogalomnak bármi értelme legyen, funkcionális definíciót kell hozzárendelnünk, olyat, ami leírja, miként lehet megfigyelni a fogalmat működés közben. Ez a gondolat Einstein számára pár évvel később hozza meg a gyümölcsét, amikor ő és Besso arról beszélgetnek, hogy milyen fajta megfigyelésnek lenne értelme egy olyan egyszerű fogalom esetében, mint két esemény „egyidejű” bekövetkezése.

Mach azzal gyakorolta Einsteinre a legnagyobb hatást, hogy ezt a megközelítést alkalmazta az „abszolút idő” és az „abszolút tér” newtoni fogalmaira. Mach azt állította, hogy ezeket a fogalmakat lehetetlen ember által elvégezhető megfigyelések mentén definiálni. Ebből következik, hogy e fogalmak teljesen értelmetlenek. Mach egyenesen gúnyt űzött Newtonnak az „abszolút térről alkotott fogalmi borzadványából”. Mach szerint ez ugyanis olyan, „tisztán elméleti dolog, amelyet kísérletileg nem lehet kimutatni”.

Az Olimpiai Akadémia harmadik szellemi hőse Baruch Spinoza (1632-1677) amszterdami zsidó filozófus volt. Az ő hatása elsősorban vallási vonatkozású: Einstein magáévá tette alaktalan istenfogalmát, amely szerint Isten visszatükröződik a természeti törvények áhítatot ébresztő szépségében, racionalitásában és egységében. De akárcsak Spinoza, Einstein sem hitt olyan istenben, aki személyként jutalmaz és büntet, vagy bármilyen módon beleavatkozik hétköznapi életünkbe.

Einstein emellett Spinozától még a determinizmusba vetett hitet is átvette: vagyis azt a gondolatot, hogy a természeti törvények, ha egyszer sikerülne pontosan megragadunk őket, megváltoztathatatlanul elrendelik az okok és okozatok végtelen sorát, vagyis Isten nem kockázik, nem engedi, hogy bármilyen esemény véletlenszerűen vagy meg nem határozott módon következzen be.
Ahogy Spinoza mondta: „Az isteni természet szükségszerűsége determinál mindent.” S bár a kvantummechanika látszólag bebizonyította, hogy ez nem így van, Einstein szilárdan hitt benne, hogy mégis ez az igazság.

2013. augusztus 19., hétfő

Einstein, egy zseni élete és világa (37)


Édesanyjától, aki művészi fokon zongorázott, ugyanekkor egy másik ajándékot is kapott, ami szintén egész életén át elkísérte. Egy hegedűtanár kezdett foglalkozni vele. Eleinte irtózott a hegedűórák és a gyakorlás mechanikus fegyelmétől. De amikor eljutott Mozarthoz, a zene egy csapásra valami varázslatos, emocionális táplálékká változott. „Azt hiszem, a szeretet sokkal jobb tanár, mint a kötelességtudat — mondta egyszer —, legalábbis az én esetemben biztosan.”19

Nemsokára már édesanyja zongorakíséretével játszott Mozart-műveket. „Mozart zenéje olyan tiszta és olyan gyönyörű, hogy szerintem magának a világegyetemnek a szépségét tükrözi vissza” — magyarázta egyszer egy barátjának. Majd hozzátett még egy megjegyzést, amely mind a matematikáról, a fizikáról, mind pedig Mozart zenéjéről vallott nézeteit tükrözte: „Mint minden, ami szép ezen a világon, Mozart zenéje is maga a tiszta egyszerűség.”

Einstein, egy zseni élete és világa (36)

”Már azt hittétek, nem is olvasok, igaz? ;)
Tulajdonképpen részben igaz. Az elmúlt hónapok alatt sok olyan történt velem, ami kissé háttérbe szorította az olvasást. Itt főleg az este, elalvás előtti "kötelező" olvasásra kell gondolni persze. Nehéz időket élek és ennek kihatása van erre az amúgy kellemes időtöltésre is. No, de azért olvasok ám, és egy nagyon kedves könyvről írok - újfent billentyűzetet regadva.
A könyv Albert Einsteinről szól, akit fura tulajdonságai ellenére is nagyon kedvelek. Ez a könyv éppen erről ír! Az emberről, aki számos híres mondsával, fura frizurájával, különösen szabadelvő gondolkodásával és természetesen a híres E=mc2 képlettel a világ egy legismertebb emberévé vált.
A könyv nagyon olvasmányos, igen apró részletekig tárgyalja ennek a zseninek az életét.


Egy nap betegen feküdt az ágyban, és az édesapja egy iránytűvel állított be hozzá. Később úgy emlékezett vissza, hogy amíg azokon a titokzatos erőkön törte a fejét, amelyek a tűt mozgatják, szinte remegett az izgalomtól. A puszta tény, hogy a mágneses tű valamilyen titokzatos erőtér hatására mozgott, nem pedig a hétköznapi életből már ismerős, olyan mechanikai hatásokra reagált, mint az érintés és egyéb fizikai kontaktus, oly nagyfokú csodálattal töltötte el, amelynek emléke évekkel később is tisztán megmaradt benne. „Még ma is emlékszem - vagy legalábbis azt hiszem, hogy emlékszem -, hogy ez az élmény mély és tartós hatással volt rám - írta egyszer azon számos alkalom közül, amikor felidézte ezt az eseményt. — Itt valami rejtőzött a dolgok mélyén.”Egy nap betegen feküdt az ágyban, és az édesapja egy iránytűvel állított be hozzá. Később úgy emlékezett vissza, hogy amíg azokon a titokzatos erőkön törte a fejét, amelyek a tűt mozgatják, szinte remegett az izgalomtól. A puszta tény, hogy a mágneses tű valamilyen titokzatos erőtér hatására mozgott, nem pedig a hétköznapi életből már ismerős, olyan mechanikai hatásokra reagált, mint az érintés és egyéb fizikai kontaktus, oly nagyfokú csodálattal töltötte el, amelynek emléke évekkel később is tisztán megmaradt benne. „Még ma is emlékszem - vagy legalábbis azt hiszem, hogy emlékszem -, hogy ez az élmény mély és tartós hatással volt rám - írta egyszer azon számos alkalom közül, amikor felidézte ezt az eseményt. — Itt valami rejtőzött a dolgok mélyén.

Ez a jelenség, hogy az iránytű ilyen hűséges a láthatatlan mágneses térhez, annyira rabul ejtette Einstein képzeletét, hogy később egész életében vonzódott a térelméletekhez, amelyekkel hatékonyan tudta megragadni a természeti jelenségeket. A térelméletek matematikai mennyiségek, számok, vektorok vagy tenzorok segítségével írják le, hogy a tér egy adott pontján uralkodó körülmények milyen hatással vannak az anyagra vagy egy másik térre. Például egy gravitációs vagy egy elektromágneses térben léteznek olyan erők, amelyek hathatnak a bármely ponton lévő részecskére, a térelmélet egyenletei pedig azt írják le, hogy ezek az erők hogyan változnak, miközben a részecske áthalad a tér egyes pontjain. A speciális relativitáselméletről írt, 1905-ös híres tanulmánya is az elektromos és a mágneses tér egymásra gyakorolt hatásával indít; az általános relativitáselméletben a gravitációs tér viselkedését leíró egyenleteket veszi alapul; élete utolsó éveiben pedig makacsul jegyzetelte azokat az egyenleteit, amelyekkel remélte, hogy megvetheti a mindent átfogó elmélet, I „világképlet” (Theorie of Everything, röviden; TOE) biztos alapjait.

2012. december 16., vasárnap

Szeretetkönyv

Mi, ha szeretünk valakit, elgyengülünk. Kiszolgáltatottak leszünk. Megalázhatóak. Gyakran vesztesek is. Egy szerelemben mindig az veszít többet, aki jobban szeret. A közönyös, akinek egy kapcsolat nem „vérre megy”, erősebbnek tűnik. Az egoizmus világában az az erős, aki önösebb. Akinek a páncélja keményebb. Márpedig a "tökéletlen" szeretet védtelenné tesz. Azért is félünk szeretni, mert odaadóvá válunk, kiszolgáltatottá. Mondjuk ki: gyengévé. Páncélban nem lehet szeretni, s ha levetjük önzésünk páncélját, nemcsak érzékenyek leszünk, de sérülékenyek is. És, mivel a szerelem ritkán izzik mindkettőnkben egyenlő hőfokon, mindig annak a nehezebb, aki jobban szeret. A szerelem "egyfülű kosarát" rendszerint az egyikünk cipeli. Annak a nehezebb. Még akkor is, ha néha intenzívebb boldogságot él át, mint a másik. Mert utána ő lesz a boldogtalanabb. 
A mi világunkban szeretni: vesztes vállalkozás. 
Rossz üzlet - ráfizetéses. 
Mégis belemegyünk néha. 
Mert amit nyerünk vele, az - akármilyen szenvedéssel jár - mégiscsak életünk értelme s talán egyedüli célja is.
Ezért van ez, hogy az ember egy szerelembe nem belemegy, akarattal, hanem "beleesik" - akarata ellenére. 

2012. augusztus 8., szerda

Tanmese a végtelenről

Két kis magzat beszélget az anya hasában.

- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Butaság! Semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is hogy nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni és majd a szánkkal eszünk.
- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. Mondok én valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most is túlságosan rövid.
- De, de! Valami biztosan lesz! Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
- Figyelj! Onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér.
- Én nem tudom pontosan, hogy milyen lesz, amikor megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát és ő majd segít nekünk.
- A mamát??? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát mindenütt, körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nem is létezik.
- De! Néha, amikor csendben vagyunk, hallani lehet, ahogy énekel és azt is érezni, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk...