Helmut (162)

- Gyönyörű asszony, megértem, hogy itt ragadt.

Egy ideig csendben ültünk, majd megbeszéltük a búcsúest menüjét.

- Köszönöm a pálinkát és az élményt is. Igazán élvezet volt beszélgetni magával. 

- Nagyon szívesen. Jövő szombaton várjuk önöket! - azzal régi vágású úriember módjára kezet csókolt. 

- Akkor vizslát jövő szombaton - búcsúztam, és elindultam kifelé. Az ajtóból hirtlen visszanéztem. - Mondja, Helmut sohasem hiányzott az otthona, a szakmai hírnév, a karrier, amit végül is erre a csodás vendéglőre és az élményeire cserélt?

Helmut nagy levegőt vett:

- Csak az ostoba ember hiszi, hogy a siker örömet is hoz. Valójában csak elveszi az időt attól, amit a legjobban szeretünk. Higgye el nekem, mindig le kell mondani a sikerről, ha boldog akar maradni. Amikor csak sikeres voltam valamiben, sosem mentem ki meghajolni a tapsra, azonnal odébbálltam, és új dolgokba kezdtem. Rangot, díjat nem fogadtam el soha, egyetlen sikeres művel talán az életem. Ha valamiben sikeres vagyok, hát ebben. De láthatja, megöregedni az Istennek nem tudok - mondta kacagva. Önfeledt nevetésétől az egész teste rázkódott, az arca meg egészen elpirult.

Hangzhou (143)

Együtt vacsoráztunk. A fiúk már tökéletesen bántak az evőpálcikával, a rizst, de még a levest is azzal ették. A darabos dolgokat ügyesen kihalászták, majd a szájukhoz emelve a kis tálkát, kiitták belőle a hátramaradt lét.

Az asztal közepére kitett húsokból és zöldségekből közösen falatoztunk. Egy tányérból enni különös, spirituális élmény. Megszűnik az enyém-tiéd érzése, csak a mi létezik. Pont így éreztem magam azon a vacsorán; nem volt én, te, ő. Csak mi voltunk. Mindannyian egyek.

Nyugalom (115)

- Fiam, muszáj elmondanom, mit gondolok - köszörülte meg apa a torkát. - Amit keresel, az nincs. Fogd fel végre! Ha folyton vigaszt és bizonyosságot keresel, lemaradsz az életről. A halál is az élethez tartozik. És a bizonytalanság az élet része. De éppen ettől szép. Nem tudhatjuk, mi történik majd holnap. Talán meghalunk. Igen, fiam, lehet, hogy meghalunk. De élhetünk is! Éppúgy ezek szép csoda is történhet velünk. Ne keress tovább, mert boldogtalan maradsz. Kérlek, fiam,- sírta el magát -, hagyj fel végre a kereséssel, mert belezavarodsz, és végül tényleg megbolondulsz.

Hosszú szünetet tartott, majd megtörölte a szemét zsebkendőjével és komoly arccal folytatta. 

- Ha nem kutatsz tovább, hidd el, meg fogod találni, amit keresel. És akkor rá fogsz jönni, hogy nincs semmi, amit keresned kéne. Mert nincs múlt, ahogy nincs jövő sem. Csak a pillanat van, fiam. Ne maradj le róla!

Nem léphetünk ki a kereteink közül (96)

- Kína a bal agyféltekéjűek országa! - Kiáltottam fel.

A gondolat, amely felvillant bennem, tulajdonképpen olyan kézenfekvő volt, hogy nem is értettem, miért nem jutott hamarabb az eszembe.

A kínaiak életükből húsz évet töltenek bal agyféltekéjük fogságába zárva, mire megtanulnak írni. Eközben kreatív, jobb agyféltekéjük lustán pihen, mint egy kalitkába zárt madár. Szép lassan elfelejtenek szabadon szárnyalni, álmodni, merengeni, rágódni.

Nem figyelnek többé a belső hangra, a semmiből érkező sugallatokra.

Gyönyörű múltjuk, ősi tradíciójuk - az írás köti gúzsba a lelküket.

A gyereke pedig csak gyakorolnak, másolnak és másolnak. Másolják az írásjeleket, mint egy gép. Aztán felnőnek, de úgy maradnak, másoló üzemmódban. Először csak a kínai írásjeleket másolják, aztán a jogdíjas DVD-ket, Rolls-Royce-okat,  Vuitton táskákat, márkás órákat és hamis ideálokat. És nem képesek kilépni a szerepükből. Ahogy én sem voltam képes levetkőzni a félelmem, kilépni a múltból és abbahagyni a keresést. Ebben mindannyiunk agyféltekéi egyformán működnek.

Bal agyféltekéjűek országa (93)

Az egyik osztályteremben éppen írásóra folty. Az üvegfalú helyiségbe szaabad belátás nyílt. A gyerekek néma csendben, egyenes háttal másolták a számomra megfejthetetlen írásjeleket. Az igazgatónő elmondta, hogy a tábla fölött lógó plakát hatlmas írásjelei azt hirdetik, mit nem szabad tennie egy gyereknek ebben az intézményben. Nem lehetett a folyosón rohangálni, kérés nélkül megszólalni, órán beszélgetni. Tilos volt enni és inni, amikor annak nincs itt az ideje, és feltűnő hajviseletet hordani. A gyerekek napi hat órán át csak a tilalmakat látták - óriási méretben.

- Ez aztán katonás fegyelem - állapítottam meg.

- Nálunk valóban rend van - bólintott az igazgatónő.

- És hány írásóra van egy héten? - kérdeztem.

- Minden nap három, de otthon is sokat kell másolni a kínai írásjeleket. A gyerekek sokszor késő estig gyakorolnak.

- Nem sok az egy ilyen kicsinek? - kérdeztem bizonytalanul a teremben körmölő gyerekekre mutatva.

- Kérem - nézett rám értetlenül -, a kínai írást megtanulni nem kis feladat. Kitartás, türelem és rengeteg gyakorlás kell hozzá nap mint nap.

- És mikorra végeznek vele a gyerekek?

Az igazgatónő elcsodálkozott a tájékozatlanságomon. 

- Bizonyára tudja, hogy Kínában még az egyetemen is van írásóra. Több ezer írásjelet megtanulni nem megy egyik napról a másikra - magyarázta szigorúan. - Kemény meg kell dolgozni érte.

- Már megbocsásson, hogy ilyet kérdezek, de nem lehet játékosan, kevésbé gépiesen tanulni?

- Asszonyom - csattant fel-, hogyan lehetne másképp megtanulni írni, mint szigorú gyakorlással és szorgalmas másolással? Európában is ezzel a módszerrel tanulnak a gyerekek írni - tette hozzá kioktatóan.

Na, ja, gondoltam. De mi egy év alatt végzünk vele.

Ha jól hiszem, ekkor bizonytalanodtam el először.

Ezután egy biológia-, majd egy angolórát látogattunk meg. A fegyelmezett gyerkek éppen a feladott leckét mondták fel, szóról szóra. A tanulás csupán a tankönyv pontos visszaadását jelentette.

Így tanulnak minden tárgyat. Bevéséssel.

Csak a végeredemény ... (54)

Apám visszafordult.

- Az élet soha nem kérdezi, mi okból vagy hülye - mondta, és kissé behajolt a letekert ablakon. - Jól jegyezd meg: az okok senkit nem érdekelnek, talán csak a Jóistent, de még őt sem biztos! Csakis a végeredmény számít.

Megérkezés (10)

Leszállás közben adatok ostromolták a gondolataimat: Sanghaj a világ öt legnagyobb metropoliszának egyike, Kína legnagyobb ipari városa, pénzügyi központja. Itt található az ország legnagyobb kikötője, mozija. A városban tizenhétmilliónál is több ember él, száz felsőoktatási intézmény és hétezer kutatóintézet működik. Sanghajt a Haungpu folyó szeli ketté, amelytől keletre egy szédületes gyorsasággal fejlődő, felhőkarcolókkal tartkított város épül, ahol ezernél is több épüleóriás emelkedik ki.