Újabb könyvet kezdtem olvasni, ha jól számolom ezzel együtt megint négy könyvet olvasok párhuzamosan. Ennek a könyvnek az olvasási indíttatása nem belülről jött, ezt a könyvet azért olvasom (túl azon persze, hogy azért érdekel amiről szól, csak nem feltétlenül mostanra akartam időzíteni az elolvasását) mert szeretnék valakinek segíteni abban, hogy fogadja el az elkerülhetetlen bekövetkeztét - amiről egyébként mostanában ha nem is gyakran, de sűrűbben beszélünk.Az élet hullámzásához tartozik az a szakasz, amikor egy dolog már elérte a csúcspontját és elkezd hanyatlani. Ebben a hanyatló szakaszban egyre jobban megmutatkozik a lebomlás, az adott dolog halála, míg végül eléri a megsemmisülés pontját, ami egy idő után átvezet egy új dolog megszületéséhez.Ez a dolog szinte bármi lehet: tárgy, érzelem, kapcsolat, foglalkozás, élethelyzet. A sorsa mindegyiknek ugyanaz. Az ember életében is többször adódik olyan helyzet, ahol véget kell érnie valaminek, le kell építenie, és idővel ennek "hamvaiból" valami újat kell létrehoznia. Vannak könnyebb és vannak nehezebb lebontó ciklusok. [...]Az ember többnyire csak akkor figyel fel ezekre a folyamatokra, amikor már mélyen benne van egy fájdalmas, veszteséges helyzetben. Ilyenkor sokszor nem tudja, miért kegyetlen a sors, és miért veszi el tőle azt, ami neki kedves. Ennek megértéséhez az embert szellemi, testi és lelki szinten egyszerre kell nézni. Minden jelentős folyamat szellemi szinten indul el, majd áttevődik lelki szintre végül pedig a testben, majd a környezetben jelenik meg. A sorsfordító erők néha jelzik, hogy valaminek vége van, nincs tovább, mert új útra kell lépni. Ha valaki nem figyel a saját, belső üzeneteire, amely először szellemi-lelki szinten jelzi a változás szükségességét, akkor jönnek a "durvább" jelzések, most már testi szinte. Ha erre sem változtat, akkor akkor következik be a drasztikus sorscsapás, ami fizikai síkon játsza le azt, amit szellemi síkon kellett volna megtenni.
(Szabó Judit, Hazatérés)
