A szellemi materializmus meghaladása (60)

Ha valamit értékesnek és különlegesnek tartunk, akkor ezzel elkülönítjük magunkat attól a bizonyos dologtól. Például a szemünket, a testünket, a kezünket vagy a fejünket nem tekintjük különösen értékesnek, mivel tudjuk, hogy hozzánk tartozik. Persze, ha bármelyiket elveszítenénk, akkor automatikusan arra gondolnánk, hogy milyen értékes dolgot veszítettünk el: "Levágták a fejem, elveszítettem a karom, egyiket sem lehet pótolni!" Csak az elvesztésük után ébredünk rá a valódi értékükre. Ha meg kell válnunk valamitől, lehetőségünk nyílik arra, hogy felismerjük az értékét. De amíg mindig velünk van és hozzánk tartozik, nem vagyunk képesek különösen nagy becsben tartani, mert természetesnek vesszük, hogy rendelkezésünkre áll. Az értékelés az elválásól való félelemből származik és pontosan ez a félelem okozza az elválást. Minden hirtelen ösztönzést rendkívül fontosnak tartunk, mer félünk, attól, hogy elveszíthetjük. Ezen a ponton lép működésbe az önámítás. Más szavakkal, elveszítettük a hitünket a nyitottságban, és a vele való kapcsolatunkban.