Amikor azt állítom, hogy a házasságok hetven százalékának biztosan nem kellett volna válással végződnie; amikor azt mondom, hogy mindegy, kivel él, végül úgyis mindig önmagával találkozik, akkor ezzel a talán provokáló kijelentéssel arra szeretném késztetni Önt, hogy másképp tekintsen a házasságára, mint eddig. A házasság nem selyempapírba csomagolt románc; a házasság valódi értelme mindig az, hogy egyensúlyt teremtsen a két ember belső konfliktusai között. Éppen ezért a házasság gyógyulást hozó szentély, és a valódi, adni képes szeretet felfedezésének a helye. A hétköznapok filozófusai azt állítják, hogy az élet iskola. Ha ez így van, akkor a bensőséges kapcsolat és a házasság egyfajta elitegyetem. Itt várnak ránk a legnehezebb vizsgák, itt tanulhatjuk a legtöbbet, itt fejlődhetünk a leginkább - de emellett itt is kaphatjuk a legtöbbet...
-
Édesanyjától, aki művészi fokon zongorázott, ugyanekkor egy másik ajándékot is kapott, ami szintén egész életén át elkísérte. Egy hegedűta...
-
Apám visszafordult. - Az élet soha nem kérdezi, mi okból vagy hülye - mondta, és kissé behajolt a letekert ablakon. - Jól jegyezd meg: az o...
-
Az egyik osztályteremben éppen írásóra folty. Az üvegfalú helyiségbe szaabad belátás nyílt. A gyerekek néma csendben, egyenes háttal másoltá...