2013. augusztus 19., hétfő

Einstein, egy zseni élete és világa (36)

”Már azt hittétek, nem is olvasok, igaz? ;)
Tulajdonképpen részben igaz. Az elmúlt hónapok alatt sok olyan történt velem, ami kissé háttérbe szorította az olvasást. Itt főleg az este, elalvás előtti "kötelező" olvasásra kell gondolni persze. Nehéz időket élek és ennek kihatása van erre az amúgy kellemes időtöltésre is. No, de azért olvasok ám, és egy nagyon kedves könyvről írok - újfent billentyűzetet regadva.
A könyv Albert Einsteinről szól, akit fura tulajdonságai ellenére is nagyon kedvelek. Ez a könyv éppen erről ír! Az emberről, aki számos híres mondsával, fura frizurájával, különösen szabadelvő gondolkodásával és természetesen a híres E=mc2 képlettel a világ egy legismertebb emberévé vált.
A könyv nagyon olvasmányos, igen apró részletekig tárgyalja ennek a zseninek az életét.


Egy nap betegen feküdt az ágyban, és az édesapja egy iránytűvel állított be hozzá. Később úgy emlékezett vissza, hogy amíg azokon a titokzatos erőkön törte a fejét, amelyek a tűt mozgatják, szinte remegett az izgalomtól. A puszta tény, hogy a mágneses tű valamilyen titokzatos erőtér hatására mozgott, nem pedig a hétköznapi életből már ismerős, olyan mechanikai hatásokra reagált, mint az érintés és egyéb fizikai kontaktus, oly nagyfokú csodálattal töltötte el, amelynek emléke évekkel később is tisztán megmaradt benne. „Még ma is emlékszem - vagy legalábbis azt hiszem, hogy emlékszem -, hogy ez az élmény mély és tartós hatással volt rám - írta egyszer azon számos alkalom közül, amikor felidézte ezt az eseményt. — Itt valami rejtőzött a dolgok mélyén.”Egy nap betegen feküdt az ágyban, és az édesapja egy iránytűvel állított be hozzá. Később úgy emlékezett vissza, hogy amíg azokon a titokzatos erőkön törte a fejét, amelyek a tűt mozgatják, szinte remegett az izgalomtól. A puszta tény, hogy a mágneses tű valamilyen titokzatos erőtér hatására mozgott, nem pedig a hétköznapi életből már ismerős, olyan mechanikai hatásokra reagált, mint az érintés és egyéb fizikai kontaktus, oly nagyfokú csodálattal töltötte el, amelynek emléke évekkel később is tisztán megmaradt benne. „Még ma is emlékszem - vagy legalábbis azt hiszem, hogy emlékszem -, hogy ez az élmény mély és tartós hatással volt rám - írta egyszer azon számos alkalom közül, amikor felidézte ezt az eseményt. — Itt valami rejtőzött a dolgok mélyén.

Ez a jelenség, hogy az iránytű ilyen hűséges a láthatatlan mágneses térhez, annyira rabul ejtette Einstein képzeletét, hogy később egész életében vonzódott a térelméletekhez, amelyekkel hatékonyan tudta megragadni a természeti jelenségeket. A térelméletek matematikai mennyiségek, számok, vektorok vagy tenzorok segítségével írják le, hogy a tér egy adott pontján uralkodó körülmények milyen hatással vannak az anyagra vagy egy másik térre. Például egy gravitációs vagy egy elektromágneses térben léteznek olyan erők, amelyek hathatnak a bármely ponton lévő részecskére, a térelmélet egyenletei pedig azt írják le, hogy ezek az erők hogyan változnak, miközben a részecske áthalad a tér egyes pontjain. A speciális relativitáselméletről írt, 1905-ös híres tanulmánya is az elektromos és a mágneses tér egymásra gyakorolt hatásával indít; az általános relativitáselméletben a gravitációs tér viselkedését leíró egyenleteket veszi alapul; élete utolsó éveiben pedig makacsul jegyzetelte azokat az egyenleteit, amelyekkel remélte, hogy megvetheti a mindent átfogó elmélet, I „világképlet” (Theorie of Everything, röviden; TOE) biztos alapjait.

Agyő, Világ! (200)