Az egyik osztályteremben éppen írásóra folty. Az üvegfalú helyiségbe szaabad belátás nyílt. A gyerekek néma csendben, egyenes háttal másolták a számomra megfejthetetlen írásjeleket. Az igazgatónő elmondta, hogy a tábla fölött lógó plakát hatlmas írásjelei azt hirdetik, mit nem szabad tennie egy gyereknek ebben az intézményben. Nem lehetett a folyosón rohangálni, kérés nélkül megszólalni, órán beszélgetni. Tilos volt enni és inni, amikor annak nincs itt az ideje, és feltűnő hajviseletet hordani. A gyerekek napi hat órán át csak a tilalmakat látták - óriási méretben.
- Ez aztán katonás fegyelem - állapítottam meg.
- Nálunk valóban rend van - bólintott az igazgatónő.
- És hány írásóra van egy héten? - kérdeztem.
- Minden nap három, de otthon is sokat kell másolni a kínai írásjeleket. A gyerekek sokszor késő estig gyakorolnak.
- Nem sok az egy ilyen kicsinek? - kérdeztem bizonytalanul a teremben körmölő gyerekekre mutatva.
- Kérem - nézett rám értetlenül -, a kínai írást megtanulni nem kis feladat. Kitartás, türelem és rengeteg gyakorlás kell hozzá nap mint nap.
- És mikorra végeznek vele a gyerekek?
Az igazgatónő elcsodálkozott a tájékozatlanságomon.
- Bizonyára tudja, hogy Kínában még az egyetemen is van írásóra. Több ezer írásjelet megtanulni nem megy egyik napról a másikra - magyarázta szigorúan. - Kemény meg kell dolgozni érte.
- Már megbocsásson, hogy ilyet kérdezek, de nem lehet játékosan, kevésbé gépiesen tanulni?
- Asszonyom - csattant fel-, hogyan lehetne másképp megtanulni írni, mint szigorú gyakorlással és szorgalmas másolással? Európában is ezzel a módszerrel tanulnak a gyerekek írni - tette hozzá kioktatóan.
Na, ja, gondoltam. De mi egy év alatt végzünk vele.
Ha jól hiszem, ekkor bizonytalanodtam el először.
Ezután egy biológia-, majd egy angolórát látogattunk meg. A fegyelmezett gyerkek éppen a feladott leckét mondták fel, szóról szóra. A tanulás csupán a tankönyv pontos visszaadását jelentette.
Így tanulnak minden tárgyat. Bevéséssel.
