- Gyönyörű asszony, megértem, hogy itt ragadt.
Egy ideig csendben ültünk, majd megbeszéltük a búcsúest menüjét.
- Köszönöm a pálinkát és az élményt is. Igazán élvezet volt beszélgetni magával.
- Nagyon szívesen. Jövő szombaton várjuk önöket! - azzal régi vágású úriember módjára kezet csókolt.
- Akkor vizslát jövő szombaton - búcsúztam, és elindultam kifelé. Az ajtóból hirtlen visszanéztem. - Mondja, Helmut sohasem hiányzott az otthona, a szakmai hírnév, a karrier, amit végül is erre a csodás vendéglőre és az élményeire cserélt?
Helmut nagy levegőt vett:
- Csak az ostoba ember hiszi, hogy a siker örömet is hoz. Valójában csak elveszi az időt attól, amit a legjobban szeretünk. Higgye el nekem, mindig le kell mondani a sikerről, ha boldog akar maradni. Amikor csak sikeres voltam valamiben, sosem mentem ki meghajolni a tapsra, azonnal odébbálltam, és új dolgokba kezdtem. Rangot, díjat nem fogadtam el soha, egyetlen sikeres művel talán az életem. Ha valamiben sikeres vagyok, hát ebben. De láthatja, megöregedni az Istennek nem tudok - mondta kacagva. Önfeledt nevetésétől az egész teste rázkódott, az arca meg egészen elpirult.
