A Principia középpontjában a három newtoni mozgástörvény (amelyek nagyon leegyszerűsítve a következők: minden abban az irányban mozog, amelyikben elindították; addig marad egyenes vonalú mozgásban, amíg egy másik erő le nem lassítja, vagy el nem téríti, és minden hatáshoz van egy vele ellentétes irányú és egyenlő mértékű ellenhatás) és az egyetemes tömegvonzási törvény áll. Az utóbbi szerint a világegyetem minden teste vonzza a másikat. Lehet, hogy ezt nem mindig tapasztaljuk, de amint az olvasó itt ül, mindent vonz – a falat, a mennyezetet, a lámpát, a kedvenc macskáját – saját kis (tényleg nagyon kicsi) gravitációs terével. És az említett dolgok is vonzzák az olvasót. Newton jött rá, hogy két test akkora erővel vonzza egymást, ami – ismét Feynmant idézve – „arányos mindkettő tömegével, és fordítottan arányos a kettő közötti távolsággal”. Más szóval, ha megduplázzuk a két test távolságát, negyedakkora erővel vonzzák egymást. Az ezt kifejező képlet:
A fenti képlet persze nem olyasmi, aminek a legtöbben bármi hasznát vehetnénk, de annyit meg tudunk állapítani róla, hogy elegánsan tömör. Néhány kis szorzás, egy egyszerű osztás, és tessék: tudjuk, hogy milyen gravitációs viszonyban vagyunk az adott másik testtel. Ez volt az emberi elme által elsőként felismert valóban egyetemes természeti törvény, és ezért becsülik olyannyira Newtont.
