2010. szeptember 4., szombat

Nyugalom (115)

- Fiam, muszáj elmondanom, mit gondolok - köszörülte meg apa a torkát. - Amit keresel, az nincs. Fogd fel végre! Ha folyton vigaszt és bizonyosságot keresel, lemaradsz az életről. A halál is az élethez tartozik. És a bizonytalanság az élet része. De éppen ettől szép. Nem tudhatjuk, mi történik majd holnap. Talán meghalunk. Igen, fiam, lehet, hogy meghalunk. De élhetünk is! Éppúgy ezek szép csoda is történhet velünk. Ne keress tovább, mert boldogtalan maradsz. Kérlek, fiam,- sírta el magát -, hagyj fel végre a kereséssel, mert belezavarodsz, és végül tényleg megbolondulsz.
Hosszú szünetet tartott, majd megtörölte a szemét zsebkendőjével és komoly arccal folytatta. 
- Ha nem kutatsz tovább, hidd el, meg fogod találni, amit keresel. És akkor rá fogsz jönni, hogy nincs semmi, amit keresned kéne. Mert nincs múlt, ahogy nincs jövő sem. Csak a pillanat van, fiam. Ne maradj le róla!

Nem léphetünk ki a kereteink közül (96)

- Kína a bal agyféltekéjűek országa! - Kiáltottam fel.
A gondolat, amely felvillant bennem, tulajdonképpen olyan kézenfekvő volt, hogy nem is értettem, miért nem jutott hamarabb az eszembe.
A kínaiak életükből húsz évet töltenek bal agyféltekéjük fogságába zárva, mire megtanulnak írni. Eközben kreatív, jobb agyféltekéjük lustán pihen, mint egy kalitkába zárt madár. Szép lassan elfelejtenek szabadon szárnyalni, álmodni, merengeni, rágódni.
Nem figyelnek többé a belső hangra, a semmiből érkező sugallatokra.
Gyönyörű múltjuk, ősi tradíciójuk - az írás köti gúzsba a lelküket.
A gyereke pedig csak gyakorolnak, másolnak és másolnak. Másolják az írásjeleket, mint egy gép. Aztán felnőnek, de úgy maradnak, másoló üzemmódban. Először csak a kínai írásjeleket másolják, aztán a jogdíjas DVD-ket, Rolls-Royce-okat,  Vuitton táskákat, márkás órákat és hamis ideálokat. És nem képesek kilépni a szerepükből. Ahogy én sem voltam képes levetkőzni a félelmem, kilépni a múltból és abbahagyni a keresést. Ebben mindannyiunk agyféltekéi egyformán működnek.

2010. szeptember 3., péntek

Bal agyféltekéjűek országa (93)

Az egyik osztályteremben éppen írásóra folty. Az üvegfalú helyiségbe szaabad belátás nyílt. A gyerekek néma csendben, egyenes háttal másolták a számomra megfejthetetlen írásjeleket. Az igazgatónő elmondta, hogy a tábla fölött lógó plakát hatlmas írásjelei azt hirdetik, mit nem szabad tennie egy gyereknek ebben az intézményben. Nem lehetett a folyosón rohangálni, kérés nélkül megszólalni, órán beszélgetni. Tilos volt enni és inni, amikor annak nincs itt az ideje, és feltűnő hajviseletet hordani. A gyerekek napi hat órán át csak a tilalmakat látták - óriási méretben.
- Ez aztán katonás fegyelem - állapítottam meg.
- Nálunk valóban rend van - bólintott az igazgatónő.
- És hány írásóra van egy héten? - kérdeztem.
- Minden nap három, de otthon is sokat kell másolni a kínai írásjeleket. A gyerekek sokszor késő estig gyakorolnak.
- Nem sok az egy ilyen kicsinek? - kérdeztem bizonytalanul a teremben körmölő gyerekekre mutatva.
- Kérem - nézett rám értetlenül -, a kínai írást megtanulni nem kis feladat. Kitartás, türelem és rengeteg gyakorlás kell hozzá nap mint nap.
- És mikorra végeznek vele a gyerekek?
Az igazgatónő elcsodálkozott a tájékozatlanságomon. 
- Bizonyára tudja, hogy Kínában még az egyetemen is van írásóra. Több ezer írásjelet megtanulni nem megy egyik napról a másikra - magyarázta szigorúan. - Kemény meg kell dolgozni érte.
- Már megbocsásson, hogy ilyet kérdezek, de nem lehet játékosan, kevésbé gépiesen tanulni?
- Asszonyom - csattant fel-, hogyan lehetne másképp megtanulni írni, mint szigorú gyakorlással és szorgalmas másolással? Európában is ezzel a módszerrel tanulnak a gyerekek írni - tette hozzá kioktatóan.
Na, ja, gondoltam. De mi egy év alatt végzünk vele.
Ha jól hiszem, ekkor bizonytalanodtam el először.
Ezután egy biológia-, majd egy angolórát látogattunk meg. A fegyelmezett gyerkek éppen a feladott leckét mondták fel, szóról szóra. A tanulás csupán a tankönyv pontos visszaadását jelentette.
Így tanulnak minden tárgyat. Bevéséssel.

Csak a végeredemény ... (54)

Apám visszafordult.
- Az élet soha nem kérdezi, mi okból vagy hülye - mondta, és kissé behajolt a letekert ablakon. - Jól jegyezd meg: az okok senkit nem érdekelnek, talán csak a Jóistent, de még őt sem biztos! Csakis a végeredmény számít.

Megérkezés (10)

Leszállás közben adatok ostromolták a gondolataimat: Sanghaj a világ öt legnagyobb metropoliszának egyike, Kína legnagyobb ipari városa, pénzügyi központja. Itt található az ország legnagyobb kikötője, mozija. A városban tizenhétmilliónál is több ember él, száz felsőoktatási intézmény és hétezer kutatóintézet működik. Sanghajt a Haungpu folyó szeli ketté, amelytől keletre egy szédületes gyorsasággal fejlődő, felhőkarcolókkal tartkított város épül, ahol ezernél is több épüleóriás emelkedik ki.

2010. augusztus 31., kedd

India, a végletek birodalma (38)

Samsara
A Kr. előtti VI. és V. század fordulóján a szellemi erjedés különös kora. A megmerevedett hindu berendezkedéssel, a bráhmin fennhéjázással, képmutatással, anyagiassággal, mindenfajta társadalmi kötöttséggel szemben aszkéta lélekmentők, vándorló térítők lépnek fel.

2010. augusztus 15., vasárnap

Szerelmem, Sanghaj

Pár héttel ezelőtt a rádióban reggel hallottam egy könyvajánlót. A végét csíptem csak el a beszélgetésnek de annyit sikeresen kihallottam, hogy "Sanghaj" és Sóvári Mónika. Ez a két adat elegendő volt, hogy legközelebb, amikor könyvesbolt közelében jártam, rákérdezzek "valami ilyesmi" című, írójú könyvre. Az eladó azonnal tudta miről van szó, s mér hozta is a könyvet. Amint megláttam a piros borítot, tudtam, hogy elvesztem :)
Az elmúlt hétvégén végre volt alkalmam akár órákon át is olvasni, így tulajdonképpen másfél nap alatt olvastam ki ezt a könyvet. Amikor ma tegnap befejeztem, nagyon sajnáltam, hogy vége lett. Olvastam volna még simán Sanghajról, erről a kínai gyöngyszem városról. A következő idézetek - szokás szerint - valamiért kiragadtattak. A Szerelmem, Sanghaj című könyv borítóján ez áll: az ázsiai kúltúra iránt érdeklődöknek nagyszerű olvasmány - megerősítem!

Agyő, Világ! (200)