1990-ben az egyik kutató, Alan Hildebrand, az Arizonai Egyetem geológusa véletlenül találkozott a Houston Chronicle egyik újságírójával, aki történetesen ismert egy eleddig megmagyarázatlan, 193 kilométer széles és 48 kilométer mély, gyűrű alakú képződményt a mexikói Yucatán-félszigeten Chicxulubnál, Progreso város mellett, New Orleanstól körülbelül 950 kilométerre délre. A képződményt a Pemex mexikói olajtársaság munkatársai találták 1952-ben – éppen abban az évben, amikor Gene Shoemaker először látogatta meg az arizonai Meteor-krátert – de a cég geológusai azt vulkáni eredetűnek tartották, az akkori vélekedéssel összhangban. Hildebrand odautazott, és viszonylag gyorsan eldöntötte, hogy megvan a kráter. 1991 elejére már szinte mindenki osztotta a véleményt, hogy Chicxulub a becsapódás helye.
Ekkor még nagyon sokan nem értették, hogy milyen hatása lehet egy becsapódásnak. Stephen Jay Gould egyik értekezésében így írt saját érzéseiről: „Emlékszem, hogy eleinte erősen kételkedtem egy ilyen esemény hatóerejében… Hogyan lehetne, hogy egy mindössze 10 kilométer átmérőjű test ekkora pusztítást végzett egy majdnem 13 000 kilométer átmérőjű bolygón?”
Nagy szerencse, hogy az elméletet hamarosan tesztelni lehetett, miután a Shoemaker házaspár és Levy felfedezték a Jupiter felé haladó Shoemaker-Levy-9 üstököst. Ez volt az első eset, hogy az ember szemtanúja lehetett egy kozmikus összeütközésnek, méghozzá nagyon jól meg is lehetett figyelni az új Hubble-űrtávcső segítségével. Curtis Peebles szerint a legtöbb csillagász nem várt sokat az eseménytől, különösen, mivel az üstökös nem egyetlen tömbből állt, hanem huszonnégy egymás után következő kisebb darabból. Az egyik szemtanú szerint: „Úgy érzem, a Jupiter egyenként le fogja nyelni ezeket az üstökösöket, és még csak emésztési zavarokat sem fognak neki okozni.” Egy héttel a becsapódás előtt a Nature folyóiratban megjelent egy The Big Fizzle Is Coming (Jön a nagy sistergés) című cikk, amely szerint a becsapódás tulajdonképpen csak egy meteorzápor lesz.
A becsapódás 1994. június 16-án kezdődött. Egy hétig tartott, és sokkal nagyobb volt, mint bárki – talán egyedül Gene Shoemaker kivételével – gondolta volna. Az egyik darab, a Nuclens G körülbelül hatmillió megatonna erővel csapódott be, ami hetvenötször akkora, mint amekkora pusztításra bármelyik földi nukleáris fegyver képes. A G-jelű mag csak akkora volt, mint egy kisebb hegy, de a Jupiter felszínén Föld méretű sebeket ejtett. Ez volt az utolsó csapás az Alvarez-elmélet ellenzőinek.
Depiction of the Shoemaker-Levy 9 Collision as Viewed from Earth 1992
